Blog

Kecskeméti Hastáncmaraton

2013.05.27 20:31

"Nem olyan emberekre vágyom, akik táncolni akarnak. Olyanokra, akiknek táncolniuk kell."

 

Hát elmondhatom, hogy ezt a csodás napot ilyen emberek társaságában tölthettem!  Sokuk ugyanazért jött, amiért én, hogy tanuljanak, mások azért, hogy átadják a tudásukat.
Fárasztó volt reggel 9-től este fél 7-ig, de ugyanakkor feltöltött, mert azt csinálhattam, amit imádok!
Nem először és nem utoljára jártam ezen a rendezvényen, azt biztosan állíthatom, mert hát ugye sokat kell tanulnia az embernek ahhoz, hogy megtudhassa milyen keveset is tud. :)

 

A csodaszép Bartos Noémi Naimah-val egy "nyaktekerő" (khaleegy és iraki stílus) ws után:

 

 

Az Effendi Dabkeh társulat, Moha és Ricky pattogós workshopja után kissé kipirulva :)

 

Egy igazán dögös shaabi koreó tanulása után egy igazán dögös királynővel, a maraton szervezőjével, Kecskeméti Anettel, akitől mindig egy élmény tanulni :)

 

Szőke Mirjammal, aki szintén királynője ennek a műfajnak és igazán csodás élmény volt tőle tanulni (fátyoltechnika) és elhinni, hogy tényleg gyönyörűek vagyunk :)

 

 

2013. hastánckirálynője, akinek a rázástechnikájától a női szájak is tátva maradnak :)

 

 

Aziza-val a stíluselemző ws után:

 

Csodás nap volt, nagyon remélem, hogy egyenként mindegyiküktől is tanulhatok még sokat, sokat, sokat!!!
 


 

 

IV. dunaújvárosi Nagy Sportágválasztó 2013. május 24.-25.

2013.05.27 14:18

Évről-évre rendezik meg Dunaújvárosban is a Nagy Sportágválasztó nevet viselő rendezvényt, ahol a Kleopátra Hastáncstúdió képviseli a hastáncot, mint sportágat. Ezen a rendezvényen rengeteg sportág képviselteti magát és igazán színes és hasznos rendezvény a kisebb-nagyobb gyerekek és szüleik számára. Minden sportágat ki lehet próbálni és ezáltal a szülőknek és a gyerekeknek is  nagy lehetőség, hogy el tudják dönteni, ki milyen szabadidős tevékenységet válasszon.

Mindkét nap folyamán álltunk az érdeklődők rendelkezésére és megmutattuk, elmondtuk, valamint a színpadon többször is adtunk ízelítőt mind a felnőtt, mind a gyermek közönség számára a hastáncról, mint mozgási lehetőségről, életérzésről, szerelemről! :)
 


 

I. Kleopátra dunaújvárosi hastáncversenyről

2013.05.23 21:07

Megrendeztük első versenyünket! Az érdeklődés elsőre nem volt akkora, mint amire számítottunk, node sebaj! Azt gondolom emlékezetes lesz minden kisgyermek számára, mert Dunaújvárosból mindenki ajándékokkal tért haza.

Szenzációs zsűrit sikerült összeszerveznünk:

Horváthné Varga Niki - Niky Badr Gamar

Bartos Noémi - Naimah

Báti Anita - Nitah

Tóvári Szilvia - Silviarah Keletra

Bacsa Ildikó - Tahmina

   

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Csodás tavaszi díszletet varázsoltunk és a pillanók és virágok között táncoltak a kislányok, különböző korcsoportokban.
Minden egyes kisgyerek a zsűri által aláírt oklevéllel és egy kedves kis patchwork figurával tért haza, továbbá gazdára talált rengeteg nyeremény, köztük 3 db wellness hétvége, csodás hastánckosztüm, ékszerek, kozmetikumok, ajándékcsomagok, tanulási lehetőségek neves táncosoknál.

 

Az eredmény  tehát a következő:

Csöpp hercegnő kategória (3-6 évesek)
1. helyezés Kocsis Rebeka
2. helyezés Szmrtyka Linett
3. helyezés Kleopátra Mini csoport (Vizi Virág, Somogyi Kyra, Nárai Alexa, Oláh Bereniké, Forgács Emma, Vasi Lívia, Nagy Nikolett)

Mini hercegnő kategória (7-10 évesek)
1. helyezés Oláh Bereniké
2. helyezés Orbán Réka
3. helyezés Nárai Alexa

Tini amatőr kategória (10-14 évesek)
1. helyezés Lakatos Laura
2. helyezés Cseke Cintia
3. helyezés Balázs Diána

Tini profi kategória
1. helyezés Mozsár Lolita
2. helyezés Csere Sarolta
3. helyezés Trajkovszki Krisztina

Tini csoport kategória
1. helyezés Kleopátra Tini Trió (Pánczél Réka, Lakatos Laura, Balázs Diána)
2. helyezés Shaba Duó (Lakatos Laura, Balázs Diána)
3. helyezés Ízisz csoport (Csere Sarolta, Bogdán Heléna, Richter Zsófia, Bene Szimonetta, Kovács Tamara)



Köszönjük, hogy megtiszteltetek bennünket a részvételetekkel és hogy láthattuk ezt a sok csodás produkciót. Azt gondolom, hogy ezekről a gyerekekről még javarészt fogunk hallani :)
Csodálatraméltó a kitartásuk, hogy fiatal koruk ellenére komolyan veszik azt, amit csinálnak, és kitartásuknak meg is lett az eredménye! :)

Első bejegyzés

2013.01.05 00:56

Ma elindítottuk az új blogunkat. Kérjük kövesse figyelemmel, igyekszünk mindig friss információkat közölni. Az üzenetek nyomon követése RSS csatornán keresztül is lehetséges.